Hirdetések


Hogyan csajozzunk?

2021. Június 27. 332

Több mint egy év telt el azóta, hogy hazatértem Budapestre. Az utóbbi egy évben nem túlzás azt mondani, hogy egy napot sem hagytam ki csajozás nélkül. Talán nem túl szép dolog, de a koronavírus pandémia kellős közepén is nagy aktivitással tevékenykedtem a városban. Nem merném feltétlenül azt állítani, hogy pontosan tudom a választ a kérdésre, viszont azért megpróbálok néhány gyakorlatiasabb tanácsot adni az olvasónak, amelyeket a több éves munkatapasztalat alapján tudok itt most közölni.


Az utóbbi néhány hónapban kezdtem kissé elbizonytalanodni és már azt hittem ezen a téren lehetetlen fejlődni. Az ember gyakran hajlamos abba a hitben ringatni magát, hogy a korral egyre nehezebben megy a dolog, illetve sokan osztják azt az nézetet is miszerint csajozni nem lehet megtanulni. Azért hálistennek kiderült, hogy ezek a téveszmék.


Valamilyen szintem át kell formálni az embernek a gondolkodásmódját és meg kell tanulni újra embernek lenni!


A folyamat nem túl könnyű, azonban életmódváltással nagyon sok érdekes dolgot el lehet érni.


Az alábbi szöveg sokak számára valószínűleg túlságosan is banálisnak fog hangzani, de egyre inkább arra kell rájönnöm és még a tapasztalatok is azt támasztják alá, hogy a területről nem túl sok újat lehet elmondani.


Vagy akár úgy is feltehetnénk a kérdést, hogy miben változott a férfi-női kapcsolat mondjuk az ókori görögök óta.


Én úgy gondolom alapjában véve a helyzet változatlan.


A környezet nyilván változott, a világ ezerrel halad a modernizáció irányába és az informatika meghódítja életünk minden szegletét. Ettől függetlenül a hagyományos és egészséges férfi-női kapcsolatok valószínűsítem hasonló elvekre épülnek a 21. században is mint kétezer évvel ezelőtt. Az extrémitásokra most nem térnék ki.


A lányokkal való ismerkedés mint olyan egy relatíve egyszerű procedúra.


Sokan iszonyatos feneket kerítenek a dolognak. Én a problémát alapvetően itt keresném.


Kamaszkorunktól fogva valahogy férfiként teljesen sikerül elorientálódni a lényegtől. Itassuk le! Majd a buliban. Inkább iszom még egy sört. Elhívom étterembe. Keresek valakit a Tinderen. Majd egyszer rámtalálnak. És hasonlók, ugye?


Számomra talán a legnagyobb megváltást az hozta el, amikor felismertem, hogy nemcsak a férfiak szeretnének nőkkel ismerkedni hanem ugyanez igaz az ellenkező irányban is.


Márpedig ha a nők is szeretnének megismerkedni a férfiakkal, akkor miért is nem találunk egymásra?


Ez a kérdés számtalanszor szöget üt a mai napig a fejemben.


Természetesen onnan kell kiindulnunk, hogy az első lépést a jelen társadalmi normák alapján a férfinak kell megtennie.


Persze vannak progresszív irányzatok amelyek alapján a nők is kezdeményezhetnek, de feltételezem kevés olyan férfi van az olvasók között akik örömmel veszik hogy ha egy nő elkezd utánunk teperni.


Legyen akkor tehát egy klasszikus felállás, miszerint neked mint hímnemű egyed kell megtenned az első lépést.


A legtöbb ember itt ugye elvérzik.


Hogyan is menjek oda?


Mit mondjak neki?


Mi lesz ha visszautasít?


És még ehhez hasonló kérdések százait teszi föl az ember magában mielőtt megtenné az első lépést.


Erre a megoldás nagyon egyszerű.


Persze a kivitelezés már nem annyira könnyű.


Ezeket a kérdéseket nem szabad feltenni!


Egy idő után ahogyan ezt nekem is sikerült elérnem, agyunk átprogramozódik és a felesleges kérdések feltevése helyett beindulnak a cselekvést indukáló idegsejtek. Ez a lényeg tehát. Cselekedni kell. Meg kell tanulni nem gondolkodni!


Az előbb említett kérdések feltevésének gátat kell szabni. Ha jobban belegondolunk egyébként ezen kérdéseknek igazándiból nincs is értelme.


Ilyenkor valami olyasmi pszichológiai motor dolgozik bennünk, amely mindig a környezetünkkel próbál meg foglalatoskodni. Ha valaki már sokat szocializálódott talán rájöhetett, hogy a környezet vajmi keveset foglalkozik az adott egyénnel. A vicc az egészben az, hogy mindenki azt hiszi hogy a többiek őt figyelik és közben kiderül hogy mindenki saját magával, illetve a saját egyéni kis komplexusai van elfoglalva. Hatalmasat nyerhetünk tehát ha megtanuljuk hogyan működik környezetünk.


Engem napi szinten megközelítőleg harmincszor de inkább negyvenszer utasítanak vissza átlagosan. Ha ezt mondjuk megszorozzuk 365-tel, akkor kiderül hogy egy év alatt meglehetősen sokszor kapok visszautasítást. Kérdés hogy ez milyen hatással van a személyiségemre. Ezt még nem analizáltam behatóbban. Azt viszont elmondhatom, hogy fényes nappal a nyílt utcán amikor visszautasítják az embert a környezet általában észre sem veszi. Őszintén beszámolók arról is hogy például még soha senki nem nevetett ki. Egyszer kétszer viszont már kaptam biztató szavakat miszerint jól nyomom, csak így tovább. Ennyit tehát a kezdeti lépésekről. Meg kell tanulni nem gondolkodni, csak cselekedni.


Feltételezzük akkor hogy az egyén túljutott az első lépésen. Fényes nappal, jó látási viszonyok mellett, meglátott egy szimpatikus hölgyet elhatározta magát, odalépett és köszön neki.


Használjuk ekkor a legegyszerűbb magyar köszönési formát tegező alakban.


Próbáljunk meg ehhez mosolyogni is, ezzel sokat oldhatunk a hangulaton.


Innentől kezdve szinte rögtön el lehet dönteni a partner érdeklődési szintjét. Sajnálattal kell beszámolnom arról, hogy egy idegen ember közeledését az emberek nagy része általában nagyon kellemetlenül fogadja. Emögött pontosan nem tudom mi áll, de én lennék a legboldogabb ember a világon ha ez a helyzet egy kicsit javulna Budapesten. Nyilván ehhez a csövesektől kellene először valahogyan megszabadulnunk.


Nos tehát, abban az esetben ha a partner nagyon megijed vagy esetleg arrébb áll, nem sokat tudunk javítani a helyzeten. Ilyenkor általában két ágra oszlik a szituáció. Ha a partner fizikailag eltávolodik tőlünk, ne fussunk utána, hagyjuk hadd menjen. A második esetben, függetlenül attól mit mond a partner, de nem távolodik el tőlünk fizikailag, elég nagy esélyünk van a sikerre. Ehhez viszont nagyon nagyon fontos az első benyomás. Szinte minden az első benyomás alapján dől el, kérdés tehát hogy ezt hogyan alakítjuk ki minél hatékonyabban.


Itt jön képbe a ruházkodás. Az izomzat. A szájszag. A mosoly. És minden egyéb olyan jellemző, amelyet a hölgyek érzékszerveikkel képesek detektálni, a férfiak pedig tudnak rajtuk javítani.


Innentől kezdve a képlet tehát nem túl bonyolult. Divatosan kell öltözködni. Izmosnak kell lenni. Mosolyogni kell. Oda kell figyelni a szájhigéniánkra. Gyakran kell fodrászhoz járni. Nagyon fontos tehát az elegáns megjelenés. Ezzel jó hatást tudunk kelteni. Ekkor a legfontosabb a partner megnyugtatása.


A legtöbbször, amikor Budapesten valaki odalép hozzánk általában pénzt akar tőlünk. Emiatt nagyon nehéz ismeretlenül ismerkedni az utcán, a szupermarketben, a drogériában vagy egyéb más neutrális helyeken. De nem lehetetlen. Én elég sok sikeres esetről tudok beszámolni. A legfontosabb mozzanat tehát az, hogy a külalakunk és az általunk keltett első benyomás alapján a hölgyemény meg tudjon minket azonnal különböztetni egy hajléktalantól. Ha ezt sikerült elérni, akkor már szinte nyert ügyünk van és egy rövid, akár még sablonosabb dumával is el tudunk jutni a kapcsolattartási adatokhoz.


Legyen mára elég ennyi és találkozzunk a következő bejegyzésben. Ha érdekelnek még a tapasztalataim, írj rám Viberen vagy Whatsappon: +36 30 83169 72


Hozzászólások (0)


Érdekes bejegyzések


2021. Augusztus 02.

601d379306441568c6b3536f194a5e2a

2021. Július 10.

Hogyan kezdjek beszélgetést Tinderen és hogyan folytassam?

2021. Július 01.

Hogyan ismerkedjünk?

2021. Június 28.

Hol lehet csajozni?

2021. Június 27.

Hogyan csajozzunk?

2021. Április 21.

Nem tudok csajozni

2021. Április 19.

Hogyan kell csajozni?

2021. Április 17.

Hogy kell csajozni?

2020. Október 12.

Budapesti élmények digitális formában

2020. Augusztus 29.

Egy utcalány szavai Budapesten

2020. Augusztus 25.

A csajozási tapasztalatok Budapesten 8

2020. Augusztus 19.

Hogyan ismerkedjünk cseh lányokkal? Egy komplett útmutató a cseh lányok szívéhez

2020. Augusztus 19.

Külföldön kuplerájba? Angol nyelvlecke férfiaknak

2020. Augusztus 18.

Milyenek az ukrán lányok? Hogyan kell ukrán lányokkal megismerkedni?

2020. Augusztus 18.

A csajozási tapasztalatok Budapesten 7

2020. Augusztus 06.

A csajozási tapasztalatok Budapesten 6

2020. Augusztus 03.

A csajozási tapasztalatok Budapesten 5

2020. Július 31.

A csajozási tapasztalatok Budapesten 4

2020. Július 31.

A csajozási tapasztalatok Budapesten 3

2020. Július 30.

A csajozási tapasztalatok Budapesten 2

2020. Július 29.

A csajozási tapasztalatok Budapesten 1

© 2020 puamagyar.com - csajozás a világban, pua Magyarország, hogyan csajozzunk, történetek, csajok.