Hirdetések


A csajozási tapasztalatok Budapesten 5

2020. Augusztus 03. 665

Tegnap volt egy kis kihagyás, de ma úgy gondoltam hogy tovább folytatom fővárosunk felderítését.


Úgy érzem kezd összeállni a fejemben egy kép és kezdem megismerni azokat a lenyomatokat, amelyek alapján Budapesten el lehet igazodni ha ellentétes nemű emberekkel szeretnénk megismerkedni.


Több mint két hónapos kutatómunka eredménye ez.


És rájöttem, hogy városunk különböző pontjain különböző mennyiségben és minőségben lehet ellentétes nemű emberekkel találkozni.


Természetesen nem szeretnék senkit sem megsérteni ezzel a kijelentéssel, de rájöttem, hogy bizonyos helyekre bizonyos néposztályokból járnak emberek és az is jól látszik, hogy ezek a néposztályok, hogy a különböző néposztályok nem igazán keverednek egymással.


Észrevettem továbbá azt is, hogy a Budapesten élő külföldiek szinte teljes mértékben elszigetelt közösséget alkotnak és gyakran panaszkodnak arról, hogy a legtöbb helyi nem igazán nyitott arra, hogy kapcsolatot alakítson ki velük. Ebből én azt a következtetést tudom levonni, miszerint a külföldiekkel, akik Magyarországon élnek egész jól össze lehet barátkozni. Minden értelemben.


Az első utam egy budai parkba vezetett, ahol már az előző napokban is tevékenykedtem.


Sajnos a helyszín nem mindig hozza meg a kívánt eredményeket és gyakran néhány perc után tovább kell állni. Ez történt ma is.


Arra gondoltam felderítek más terepeket is és a villamos megálló felé vettem az irányt, ahol a vadász mezőre induló férfiak szerencséjére nem egy padot telepített fővárosunk vezetése és ezek a helyek kiválóak arra, hogy lányokkal ismerkedjünk.


Mivel valamilyen kifürkészhetetlen női büszkeség azt diktálja, hogy egy nő ha nagyon gyorsan megadja magát akkor már nem ér semmit, a csapatokban mozgó lányokkal nagyon nehéz a dolgunk, hiszen azzal próbálkoznak maguknak társadalmi elismerést szerezni, hogy visszakézből utasítják vissza a közeledő férfiakat. Ennek természetesen nincsen semmiféle racionális alapja. De itt most nem cél a női logika megértése.


Megláttam tehát az első egyedül ülő lányt egy padon odamentem hozzá és a következő beszélgetést folytattuk le:


  • 🐵: Szia!
  • 🐵: Csak idejöttem megismerkedni. Tudod milyen kevés szimpatikus nő van Budapesten?
  • 👸: Nem, tényleg?
  • 🐵: Igen, gondolom te nem figyeled őket…
  • 👸: Dede!
  • 🐵: És nem vetted észre mennyi őrült van?
  • 👸: Nem igazán… Amúgy majd jön ide egy nő akinek ruhákat fogok eladni…
  • 🐵: Jól nyomod, ruhanepper…
  • 👸: Ja FB-on hirdetem. Te mivel foglalkozol?
  • 🐵: IT.
  • 🐵: Az jó. (próbálom rövidrezárni a beszélgetést)
  • 🐵: Na majd menjünk el inni valamit!
  • 👸: Oké! Most amúgy is ráérek.


Facebook csere. Tovább hajtok. Elindulok a kedvenc szigeten irányába és ahogy gurulok lefelé megpillantok egy ázsiai arcú, de szőke hajú lányt a padon. Kicsit gondolkodom rajta majd mivel továbbgurultam gyorsan visszafordulok. Leülök mellé. A csaj nagyon meglepődik, ráköszönök.


A szokásos kérdéssel kezdem:


  • 🐵: Verárjú from?
  • 👸: Kazasztán
  • 🐵: Na akkor beszéljünk oroszul. Mit csinálsz itt?
  • 👸: Tanulok egyetemen most jöttem vissza. Kazahsztánba eddig itt éltem Magyarországon csak a korona vírus miatt visszamentem. Most megin itt vagyok
  • 🐵: És mit fogsz most csinálni?
  • 👸: Rendezvényen veszek részt.
  • 🐵: Tudsz magyarul?
  • 👸: Nem nagyon van rá szükségem és amúgy sem beszélek sokat magyarokkal. 👸: Amúgy hogyhogy pont ide ültél?
  • 🐵: Hát itt volt melletted hely. Ha te lettél volna az én helyemben te hová ültél volna itt? (körülöttünk egy csomó csöves…)
  • 👸: Ja értem tegnap pont arról beszélgettünk barátnőmmel hogy soha nem jön oda hozzánk senki…
  • 🐵: Na ez jó. Tetszik Magyarország?
  • 👸: Igen tök jó hogy itt minden olyan szabad!
  • 🐵: Azt hogy érted hogy szabad?
  • 👸: Hát hogy ha valaki miniszoknyába jár senki nem szól rá. Kazahsztánban nem lehet...
  • 🐵: Aha érdekes, na majd legközelebb menjünk el inni! Szoktál inni?
  • 👸: Persze természetesen a kazakhok mindig isznak, ugyan muzulmánok vagyunk...



Whatsapp-ot cserélünk. Közben már írogat egy thai csaj és úgy döntök odamegyek hozzá egy kávézóba. Kicsit beszélgetek vele. Kiderül, hogy kínaiul tanul, egy kicsit lenyűgözöm a kínai tudásommal a beszélgetés végén megfogom a kezét, majd lebeszéljük a következő napra a találkozót.


Közben írt a kazahsztáni csaj, hogy végeztek a rendezvénnyel és menjünk el enni.


Félek hogy két szék közül a padlóra fogok esni, de búcsút kell intenem a thai csajnak, mert a kazakh fényévekkel jobban néz ki. Este kilenckor megérkezek az étterembe és várom a kazakhot.


Vacsorázunk, beszélgetünk. Sétálunk egyet. LGBT kérdésekről faggat, kicsit meglepődök, de próbálom heteró irányba terelni a beszélgetést. Megkérdezem, hogy vizipipázik-e, kiderül, hogy igen. Na akkor menjünk. A vizipipázóban megy a tracsparti. Kicsit fáradok, szóval rövidre fogom. 30 perc múlva kint vagyunk az utcán, megfogom a kezét, magamhoz húzom, megpróbálom lesmárolni, de nem akarja. Túl gyors vagyok, biztos csak egyéjszakást akarok. Na ezt meg miből vette? Lényeg, hogy lebeszéljük a következő találkozót és irány haza.


Photo by simon from Pexels

Hozzászólások (0)


Érdekes bejegyzések


2021. Augusztus 02.

601d379306441568c6b3536f194a5e2a

2021. Július 10.

Hogyan kezdjek beszélgetést Tinderen és hogyan folytassam?

2021. Július 01.

Hogyan ismerkedjünk?

2021. Június 28.

Hol lehet csajozni?

2021. Június 27.

Hogyan csajozzunk?

2021. Április 21.

Nem tudok csajozni

2021. Április 19.

Hogyan kell csajozni?

2021. Április 17.

Hogy kell csajozni?

2020. Október 12.

Budapesti élmények digitális formában

2020. Augusztus 29.

Egy utcalány szavai Budapesten

2020. Augusztus 25.

A csajozási tapasztalatok Budapesten 8

2020. Augusztus 19.

Hogyan ismerkedjünk cseh lányokkal? Egy komplett útmutató a cseh lányok szívéhez

2020. Augusztus 19.

Külföldön kuplerájba? Angol nyelvlecke férfiaknak

2020. Augusztus 18.

Milyenek az ukrán lányok? Hogyan kell ukrán lányokkal megismerkedni?

2020. Augusztus 18.

A csajozási tapasztalatok Budapesten 7

2020. Augusztus 06.

A csajozási tapasztalatok Budapesten 6

2020. Augusztus 03.

A csajozási tapasztalatok Budapesten 5

2020. Július 31.

A csajozási tapasztalatok Budapesten 4

2020. Július 31.

A csajozási tapasztalatok Budapesten 3

2020. Július 30.

A csajozási tapasztalatok Budapesten 2

2020. Július 29.

A csajozási tapasztalatok Budapesten 1

© 2020 puamagyar.com - csajozás a világban, pua Magyarország, hogyan csajozzunk, történetek, csajok.